IVAROS SZAPORODÁS ELEMZÉSE ÁLTALÁNOSABB (FILOZÓFIAI) KÖZELÍTÉSBEN - 2018
Szerző: Búti Sándor:
Az ivaros szaporodás kérdése
Az élet, az élőrendeződés rejtélyének tartják sokan, hogy az élővilág fejlődése során miért vált olyan általánossá az az ivaros szaporodás, aminek sokkal nagyobb a „költsége”, mint az egyszerű ivartalan szaporodásnak. Van e szaporodási módnak olyan nagy előnye, ami kompenzálja magas költségét? Mi e a költség? E szaporodási mód bonyolult életfunkciók kifejlesztését igényelte; két-két szervezet génkombinációja megvalósításához. Az ivaros szaporodásnak több apróbb előnyét látják, tételezik, hogy még több olyan apróbb előnyének kell lenni, ha egyszer a fajok több mint 99% ivarosan is szaporodik, ugyanis a riválisának, az ivartalan szaporodásnak is jelentősek az előnyei az ivaros szaporodással szemben. „A szex drága, mégis alig van, aki ne élne vele. Ez a jelenség a szex paradoxonja.” Szerintem, addig, amíg amit tudunk e szaporodási módról azt paradoxnak tartjuk, addig csak rész összefüggéseket ismerünk az ivaros szaporodásról. Olyan elméletre van szükség, ami magyarázza e szaporodási mód sikerét az élővilágban. Azok, az ismeretetek, amelyek sok kis előny összeadódását tételezve próbálnak magyarázatot találni az ivaros szaporodás magas elterjedtségére, nem a gyökerénél ragadják meg e problémát.
Két-két szervezet génjeinek véletlenszerű összekombinálódása történik az ivaros szaporodásnál. Ez triviálisan ismert dolog. Ebből kiindulva lehet az ivaros szaporodásnak az élővilág fejlődésében játszott nagyon jelentős fejlődésgyorsító következményét elméletileg rekonstruálni.
Az élőrendeződés (alkalmazkodás) egyetemes törvénye, hogy a szervezetekben véletlenszerűen kialakult gének, funkciók az élőrendeződés során, tendenciajelleggel, alkalmazkodási értékük arányában rögzülnek, terjednek el. Ezt az élővilág fejlődésével kapcsolatos ismeretek messzemenően igazolják. Az élővilág rendeződése kivételt tenne az ivaros szaporodáshoz alapul szolgáló génekkel, funkciókkal? Az ivaros szaporodás annak ellenére vált nagyon általánossá, hogy magas alkalmazkodási értéke lett volna? Ez nagyon valószínűtlen. Megmagyarázhatatlan lenne. Az eukariótáktól „fölfelé” egyetemes, hogy a fajok ivarosan is szaporodnak. E szaporodási módnak nagyon magas alkalmazkodási értéke kell, hogy legyen, ha ilyen elterjedt az élővilágban.
Saját determináció-felfogásomban kezdtem összerakni azon ismereteket, amiket a génekről, a mutáció-szelekció összefüggésről a biológiai tudományok eddig feltártak. Sokat törtem a fejem azon, hogy milyen következményei miatt lehet az ivaros szaporodásnak nagyon nagy alkalmazkodási értéke. Úgy gondolom, megtaláltam.
Elemző tevékenység eredményeként arra a következtetésre jutottam, hogy a fejlődésgyorsításnál jóval többről van szó. Ismerve a gének szerepét, mutáció útján való továbbrendeződés összefüggéseit arra a következtetésre jutottam, hogy e szaporodási mód megjelenése nélkül nem lett volna lehetőség a sokgénes, prokariótáknál magasabb rendű fajok kialakulására. (Ez a később lesz részletesebben kifejtetve.)
Az élő alkalmazkodás egysége
Felmerül a kérdés, hogy amikor az ivartalan és az ivaros szaporodási mód előnyeit, hátrányait vizsgáljuk, van e szükség arra, hogy az élő alkalmazkodás determinálódását, természetét az eddigieknél alaposabb elemzés tárgyává tegyük? Nem elég, ha annyit ismerünk, hogy a szervezet génjei közt alkalmazkodási értékbeli különbségek vannak, s a véletlenszerű génkombinációk útján lehetőség van arra, hogy a populáció szervezeteinek előnyös génjei összekombinálódjanak, illetve arra is esély nyílik, hogy a szervezetek e kombinációk révén véletlenszerűen megszabaduljanak rossz génjeiktől?
Az ivaros szaporodással foglalkozó tudósok – számomra úgy tűnik – eddig jutottak e probléma vizsgálata során. Azzal, hogy az ivaros szaporodás paradoxonjáról szólnak, tulajdonképpen elismerik, hogy az ivaros szaporodással kapcsolatos ismeretek még nem álltak össze a szóban forgó szaporodási mód elméletévé. Vajon az empirikus tapasztalatok további gyűjtése, vagy – eddigi ismereteink alapján – az élővilág alkalmazkodásának, rendeződésének alaposabb elemzése révén jutunk-e el a szóban forgó szaporodási mód érdemi elméletéhez? Akkor jutunk el az elmélethez, ha annyi ismerettel rendelkezünk e kérdésről, hogy azok alapján nem tartjuk e szaporodási módot paradoxonnak.
Elemzéseink kiindulópontja egyezik: Én is abból indultam ki, hogy sokgénesek, sokfunkciósok a szervezetek. Egy-egy szervezet különböző (allél) génjei, funkciói közt alkalmazkodási értékbeli különbségek vannak. S a véletlenszerű génkombinációk révén lehetőség nyílik a populáció magasabb alkalmazkodási értékű génjei véletlenszerű összekombinálódására, valamint a káros mutációk kiesésére. Ezen előnyöket azonban nem tartották olyan jelentősnek, ami indokolná e szaporodási mód elterjedtségét. Tovább kell keresni az előnyöket. Addig, amíg ezeket meg nem találjuk paradoxnak tartható az ivaros szaporodás.
Az ivaros szaporodás során két-két szervezet génjeinek véletlenszerű összekombinálódása történik. E szaporodási mód összes előnye, illetve hátránya ennek a következménye. Ha a génkombinációk e következményei nem indokolják e szaporodási mód általánossá válását, akkor valóban paradox, hogy ilyen elterjedt az ivaros szaporodás. A génkombinációk következményét kell alaposabban elemezni. Rákérdezni olyan összefüggésekre, amikkel kapcsolatban már rendelkezik a biológiai tudomány ismeretekkel. Így e kérdések elvileg már megválaszolhatók. Ezt tettem.
Mi a jellemző a gének rendeződésének determinálódására? Az, hogy mutációk, véletlenszerű mutációk alakítják. Minden génnél. Ebből már az ivaros szaporodás élővilágban játszott szerepe megértéséhez egy nagyon fontos dolog következik. Nevezetesen az, hogy az egyes gének, a szervezetek génjei, a populáció génjei egymástól függetlenül véletlenszerűen rendeződnek. Ebből az is következik, hogy alkalmazkodási értékük közt különbségek vannak. Nagyon lényeges: Emiatt a szervezet allél génjei egymáshoz való (alkalmazkodási érték vonatkozású) viszonya rendezetlen. (Ez alatt azt értem, hogy egy-egy szervezet genomjában – tendenciajelleggel – nagyon magas, illetve nagyon alacsony alkalmazkodási értékű gének is előfordulhatnak, előfordulnak.) Az ivaros szaporodás élővilágban elfoglalt helyének a megértéséhez ennek ismeretét nagyon fontosnak tartom.
Hogyan valósul meg a szervezetek továbbrendeződése, azaz az életképesebbé válása, az élőrendeződés? A gének szintjén? Igen. Génmutációk útján. Végső soron csak mutációk útján. A géneknek, a szervezetek génjeinek a rendeződése az élet alapszintű rendeződése. (Később lesz arról szó, hogy azon továbbrendeződések is gének, funkciók által meghatározottak, amelyeknél a mutációk által alakított gének, funkciók nem közvetlenül bírnak alkalmazkodási értékkel, csak a feltételét teremtik meg a továbbrendeződésnek. Az ivaros szaporodást megvalósító gének funkciók ilyenek.)
Mik mutálódnak? A gének. Egymástól függetlenül – ha egyszer véletlenszerű minden mutáció. Mi következik ebből? Az, hogy végső soron csak a gének lehetnek az alkalmazkodás egységei. A továbbalkalmazkodás örökletes anyagban való változás. De hiszen az egyes gének nem képesek önállóan alkalmazkodni, azaz létezési folytonosságukat megvalósítani. Akkor is, a gének az alkalmazkodás egységei, ha csak együtt, csak rendszerben alkalmazkodnak? Sohasem a szervezet egésze, csak annak egyes (egy-egy fehérje szerkezetét meghatározó) génjei mutálódnak.
Az a tény, hogy a szervezetekben, sok esetben több gén, több fehérje produkál egy-egy funkciót, funkciórendszert nem mond ellent annak, hogy csak az egyes gének lehetnek az alkalmazkodás egységei. A szervezeteknek csak olyan egységei lehetnek alkalmazkodási egységek, amelyek képesek véletlenszerűen úgy is változni, aminek továbbrendeződés is következménye lehet. (Csak a gének felelnek meg ennek a kritériumnak.) Vagy úgy, hogy az így kialakuló, változó funkciók közvetlenül alkalmazkodási értékűek, vagy úgy, hogy más szintű alkalmazkodási érték megkeresődésének feltételeit teremtik meg. Az ivaros szaporodáshoz alapul szolgáló gének ilyenek.
Mitől függ a szervezet életképessége, alkalmazkodottsága?
Nyílván génjei alkalmazkodási értékétől. Az egyes szervezeteknek különböző alkalmazkodási értékű génjei vannak. A különböző alkalmazkodási értékű gének közül melyik milyen hatással van a szervezet alkalmazkodottságára? A jobb gének előnyösen, a rosszabbak hátrányosan befolyásolják a szervezet alkalmazkodási értékét. Ezzel számolva: A szervezetek alkalmazkodási értékét génjei, funkciói alkalmazkodási értékét azok súlyozott átlaga határozza meg. (Azért súlyozott átlaga, mert a szervezet különböző allél génjeinek lehetséges alkalmazkodási értéke közt jelentős különbségek vannak.) Mi mástól függne a szervezetek alkalmazkodási értéke, ha nem génjeitől; ha egyszer a szervezeteknek sok génje van, amik véletlenszerű mutációk hatására egymástól függetlenül rendeződnek.
A populációhoz tartozó sok szervezet allél génjei alkalmazkodási értéke közt a már vázolt okból kifolyólag (vagyis abból, hogy egymástól függetlenül véletlenszerűen rendeződnek) különbségek vannak. A populációhoz sok szervezet tartozik. Ezek mindenike sok allélgénnel rendelkezik. A populációhoz tartozó szervezetek minden allél génjére jellemző, hogy köztük alkalmazkodási értéküket tekintve különbségek lehetnek, vannak. E különbségek komparatív sort alkotnak. (Jó gének, rossz gének, különböző alkalmazkodási értékű gének.)
Nem csak a populációhoz tartozó szervezetek azonos allélgénjei közt vannak alkalmazkodási értékbeli különbségek. Az egyes szervezetek különböző allél génjei közt is alkalmazkodási értékbeli különbségek vannak. Mihez viszonyítva mondjuk azt, hogy a populációhoz tartozó egyes szervezeteknek különböző alkalmazkodási értékű allél génjei vannak? A populáció szervezetei különböző allél génjei komparatív sorához viszonyítunk. Konkrétan: A szervezetek egyes allél génjeinek alkalmazkodási értéke attól függ, hogy ez az érték a populációhoz tartozó ugyanazon allél gének komparatív sora melyikével egyezik. A szervezet azon allél génje, amelyik a komparatív sor „elejével” egyezik az magas alkalmazkodási értékű, amelyik a komparatív sor végével egyezik, az alacsony alkalmazkodási értékű.
1 A gének véletlenszerű egymástól független rendeződése miatt a populációhoz tartozó szervezetek minden allél génjeire jellemző, hogy az azonos allél gének közt alkalmazkodási érték különbségek lehetnek, vannak. 2 Ugyancsak a gének egymástól független véletlenszerű továbbrendeződéséből következik az is, hogy az egyes szervezetekhez tartozó különböző allél gének alkalmazkodási értéke közt is különbségek, jelentős különbségek lehetnek, vannak.
Miért tértem ki arra is, hogy mivel magyarázható, mi az oka annak, hogy a populáció génjei, az egyes szervezetek génjei alkalmazkodási értékei közt különbségek vannak? Kiindulhattam volna abból is, hogy a génekre az a jellemző, hogy köztük alkalmazkodási értékbeli különbségek vannak. Azért, hogy alaposabb ismereteink legyenek a dologról. Ugyanis nem csak a gének alkalmazkodási értékbeli különbségeiről tudunk. Arról is, hogy miként determinálódnak e különbségek. A mutációk során véletlenszerűen (mindig véletlenszerűen) rendeződések is történhetnek, történnek. Azon mutánsoknál történik a véletlenszerű változások során rendeződés, amelyek alkalmazkodási értéke úgy változik, hogy javul. (Ehelyütt csak utalok arra, hogy minden rendeződés egyetemes törvénye, hogy véletlenszerű változások közt véletlenszerűen realizálódik.)
Mi követekzik a fentiekből? Mivel a gének egymástól függetlenül rendeződnek, ivartalan szaporodás mellett a genom génjei alkalmazkodási érték vonatkozású egymáshoz való viszonya nem lehet rendezett, összerendezett. (Rendezettség alatt a szervezet génjeinek egymással való alkalmazkodási érték vonatkozású valamilyen szintű összehangoltsága értendő) Akkor lenne tekinthető a szervezet génjei egymáshoz való viszonya alkalmazkodási érték vonatkozásában tökéletesen rendezett, ha köztük nem lenne alkalmazkodási értékbeli különbség. A szervezetek génjei alkalmazkodási érték vonatkozású rendeződésére génkombinációk révén soklépcsős génkombinációk révén nyílik lehetőség. Hogyan valósul ez meg? a véletlenszerű génkombinációk során a véletlenszerű génkombinációk közt véletlenszerűen olyanok is akadnak, amely kombináció a szülők génkombinációinál magasabb alkalmazkodási értékűek. Egyrészt azáltal, hogy: 1 Magasabb alkalmazkodási értékű gének kombinálódnak össze. Másrészt azáltal, hogy: 2 Csökken a gének alkalmazkodási értéke közti különbség.
Másféle előnye két-két szülőszervezet génjei véletlenszerű összekombinálódásának – szerintem – nem lehetséges. Ha ezen az előnyök nem lennének elégek, akkor érthetetlen lenne, hogy miért terjedt el az ivaros szaporodás ilyen nagy mértékben.
Az élőrendeződés alapelve, ennek sérülése: „élősködés”, „segítés”
Végső soron a különböző alkalmazkodási értékű, alkalmazkodási érték vonatkozásában rendezetlen gének együtt determinálják a szervezetet. Abban a környezetben, azon környezeti determinánsokkal együtt, amiben a szervezet él. A szervezet életéhez, szaporodásához a különböző funkciókat kódoló gének (allél gének) mindenikére szükség van. Ebből következik, a szervezetek létezési folytonossága – utódaik révén – csak úgy valósulhat meg, hogy szaporodás során a szervezetek minden génje egyforma mértékben szaporodik. A nagyon magas alkalmazkodási értékű is, az alacsony alkalmazkodási értékű is. Milyen hatással van ez a következmény a szervezet életére, a gének továbbrendeződésére, az élőrendeződésre, a fejlődésre?
Gondolkozzunk el ezen! Elemző munkánkat gondolatkísérlet is segítheti: Az élőrendeződés akkor lenne a leggyorsabb, ha minden gén alkalmazkodási értéke arányában szaporodna. Erre – mivel a szervezetek sok-génesek, a génjeik csak „egy karra dolgozhatnak” – nincs lehetőség. A szervezetek létezéséhez a szervezet minden allél génjére, ennek megfelelően minden funkcióra szükség van. Előnyös lenne; az élőrendeződés felgyorsulását eredményezné, ha az egy-egy szervezethez tartozó gének alkalmazkodási értéke közt kvázi nem lennének különbségek, vagyis a szervezet génjei egymáshoz való viszonya alkalmazkodási értéküket illetően rendezettebbek lennének, mind rendezettebbekké válhatnának. Ennek hiányában ugyanis olyan dolog történik, amit „élősködés”ként, pontosabban nagyfokú élősködésként jellemezhetünk. A jó géneken élősködnek a rossz gének. A sok gén együttalkalmazkodása miatt a rossz gének a jó gének hátán, azok segítségével maradnak a szervezet részei. Más oldalról közelítve a jó gének „segítenek” a rossz géneknek. A lényeg, hogy a gének nem saját alkalmazkodási értékük szerint, hanem a szervezet sok génje átlagos alkalmazkodási értéke szerint szaporodnak. A gének ilyen (rendezetlen) egymáshoz való viszonya azzal a következménnyel jár, hogy emiatt fékeződik az élőrendeződés. A jó gének gyors fejlődést tennének lehetővé, ez azonban nem valósulhat meg, mert a gyenge gének jelenléte lerontja a szervezet alkalmazkodottságának az átlagát. Sérül, ivartalan szaporodás mellett nagyon jelentősen sérül az az elv, hogy a szervezet minden génje, alkalmazkodási egysége alkalmazkodási értéke arányában szaporodjon elv. (Ezen elv érvényesülése mellett lehetne leggyorsabb az élőrendeződés.)
A szervezet génjeinek a száma és az élősködés valószínűsége
Nagyon lényeges: Az, hogy mennyiben sérül ivartalan szaporodás mellett az az elv, hogy minden gén alkalmazkodási értéke arányában szaporodjon, jelentősen függ a szervezet génjeinek a számától. Minél több gén működik együtt, annál kevésbé függ egy-egy gén létezési folytonossága saját alkalmazkodási értékétől. Egyre jobban sérül az élőrendeződés alapelve. Egyre kisebb egy-egy gén hozzájárulása a szervezet alkalmazkodási értékéhez. Úgy pozitíve, mint negatíve. (Amíg 10 génes szervezeteknél 1/10, addig 100 génes szervezeteknél csak 1/100 az aránya egy-egy gén szervezet életképességéhez való hozzájárulásának). Ennek az összefüggésnek, a mind több génes, a prokariótáknál több génes szervezetek továbbrendeződésénél kulcsjelentősége van. A szervezet génjei számának gyarapodásával kvázi sem az előnyös, sem a hátrányos mutációknak nincs az élőrendeződés irányába eső érdemi következménye. A szervezet génjei számának növekedésével az egyes gének alkalmazkodási értékének csökkenő értékesülése miatt fékeződik, s a prokarióta szervezeteknél többgénes szervezeteknél már oly mértékű a gének egymáson való élősködése, ami miatt kvázi lehetetlenné válik, hogy az élet a gének számának gyarapodása útján rendeződjön tovább. Zsákutcássá válik a gének számának gyarapodása útján való élő rendeződés. Ez a magyarázata annak, hogy a prokariótáknál magasabb rendű több génes szervezetek már csak úgy léteznek, ha ivarosan is szaporodnak. Ezúton válik ugyanis lehetővé hogy a szervezet génjeinek egymáson való élősködése jelentősen csökkenjen.
Az előnyös mutációk kétféle típusa új géneket létrehozó mutációk, illetve meglévő géneket javító mutációk. A gének számát gyarapító mutációk ivartalan szaporodás mellett zsákutcába viszik az élőrendeződést
Az élőrendeződés alapszintje a gének véletlenszerű mutációk útján való továbbrendeződése. Ez egyrészt mutáció útján új gének megjelenése, másrészt a meglévő gének továbbrendeződése (alkalmazkodási értékének növekedése) útján valósul meg. Ahhoz, hogy az élővilág rendeződését jobban megértsük, nagyon fontos, hogy e kétféle, potenciálisan rendeződést eredményező mutációnak külön-külön vizsgáljuk meg a következményét.
Az élet, az élőszervezetek továbbrendeződése kétféle típusú mutáció útján valósul meg. 1 Új géneket, funkciókat kialakító (véletlenszerű) mutációk útján, illetve 2 a már létező géneket (véletlenszerűen) továbbrendező mutációk útján. Másként megfogalmazva az élet egyrészt úgy fejlődik, rendeződik tovább, hogy a szervezetek mind több génesekké, funkciósakká válnak, másrészt, hogy a már létező gének – ugyancsak mutációk útján – továbbrendeződnek.
A gének számának szaporodásával egyrészt a szervezetek újabb és újabb funkciókkal gyarapodnak. Ez okból életképesebbekké válhatnak, válnak. Másfelől azonban a gének számának gyarapodásával exponenciálisan nő a különböző alkalmazkodási értékű gének egymáson való élősködésének a lehetősége, valósága. Vagyis e gyarapodással mind nagyobb mértékben sérül az élőrendeződés alapelve. Mi is ez az elv? Az, hogy minden gén alkalmazkodási értéke arányában szaporodjon. Miért foglalkozunk olyan összefüggéssel, amik a valóságban – a már korábban vázolt okok miatt – nem érvényesülhetnek? A rossz, előnytelen mutációk élőrendeződésben játszott szerepének magasabb reflexiós szinten való megvilágítása végett. Ebben a közelítésben vizsgálódva derül ki, hogy a szervezet génjeinek szaporodásával járó élősködés növekedés során az élő rendeződés alapösszefüggésének ideális érvényesülése (minden gén alkalmazkodási értékével arányosan szaporodjon) oly mértékben sérül, ami miatt már nincs lehetőség az élővilág olyan továbbrendeződésére, ami a gének számának növekedésével valósulna meg. –Mindaddig, amíg az ivaros szaporodás ki nem alakul. Nem az a kérdés, hogy megéri e az ivaros szaporodás a költségét, vagy nem. Hanem az, hogy megvalósulhat e az élővilág olyan továbbfejlődése, aminek során a prokariótáknál magasabb rendű szervezetek, fajok is kialakulnak.
Mi következik ebből? Egy bizonyos génszám fölött az élő egységek már nem nyernek azzal (nem válnak életképesebbekké a szervezetek azzal) ha egyre több génnel alkalmazkodnak. E génszám fölött az élősködés lehetősége, valósága nagyobb fékező következmény is lehet, mint amilyen előnnyel a gének, funkciók számának gyarapodása kecsegtetne.
Ahhoz tehát, hogy az élőrendeződés a magasabb rendű szervezetek irányába is folytatódjon a gének egymáson való élősködésének a lehetősége, valószínűsége kellett, hogy csökkenjen, jelentősen csökkenjen. Erre nyílt lehetőség az ivaros szaporodási mód kialakulásával.
Az ivaros szaporodás és a gének egymáson való élősködésének csökkenése
Az ivaros szaporodásnak, populációhoz tartozó szervezetek (két-két szervezet) génjei utódszervezetben való véletlenszerű összekombinálódásának vannak olyan következményei is, amik során csökkenhet a gének egymáson való élősködése, ilyen módon a szervezet génjeinek alkalmazkodási érték vonatkozású egymáshoz való viszonya rendezettebbé válhat, válik. Aligha túlbecsülhető élősködés tehertől (mutációs tehertől) szabadul meg ilyen módon az élőrendeződés. A mind magasabb rendű szervezeteket kialakító élőrendeződés előtt szabadabbá vált az út. Az élőrendeződés továbbfolytatódott; felgyorsult.
Itt szükséges megjegyezni, hogy az ivaros szaporodás problémájával foglalkozók az ivaros szaporodást a magas költsége miatt megkérdőjelezik (sok, ivaros szaporodáshoz kapcsolódó funkcióra energia-felhasználásra tekintettel). Felteszik a kérdést, vajon megéri-e az élővilágnak hogy az ivartalan szaporodást nagyon nagy arányban ivarossal váltsa fel. (Ezt az összefüggést, mint az ivaros szaporodás paradoxonát fogalmazzák meg.) – Mi értelme van a költség/haszon kérdésnek e szaporodási módot illetően, ha az a helyzet, hogy ivaros szaporodás megjelenése oly nagy jelentőséggel bír, hogy kialakulása nélkül nem lett volna lehetőség arra, hogy a prokariótáknál magasabb rendű szervezetek is kialakuljanak, vagyis az élőrendeződés folytatódásának?
Nem arról van szó, hogy ugyanolyan rendezettségű, génszámú szervezetek ivartalan, illetve ivaros szaporodás útján is kialakulnak, s melyiknek kisebb a költsége? Ilyen lehetőség nincs. Így a költség-haszon, közelítésben gondolkodók nem látják a fától az erdőt. Ez a közelítés érvénytelen.
A gének számának növekedésével – a gének egymáson való élősködése lehetőségének, valóságának növekedése miatt – vagy kialakul, két-két szervezet génjeinek véletlenszerű összekombinálódásának lehetősége, valósága; amik között olyan kombinációk is akadnak, amelyeknél csökken a gének egymáson való élősködése, így lehetőség nyílik arra, hogy az élőrendeződés eredményeként a prokariótáknál magasabb rendű fajok is kialakuljanak; vagy az élőrendeződés megreked a prokarióták szintjén. A továbbrendeződés lehetősége valósult meg az ivaros szaporodás, a génkombinációkhoz alapul szolgáló gének, életfunkciók véletlenszerű kialakulásával, az ivaros szaporodás megjelenésével. A fenti tételezést alátámasztja, hogy napjainkban nem találkozunk a prokariótáknál magasabb rendű, több génes szervezetekkel. Feltételezhető, hogy miután kialakult az ivaros szaporodás, ha léteztek is akkor még a prokariótáknál magasabb rendű ivartalanul szaporodó szervezetek a versenyben alul maradtak, kipusztultak. Az ivaros szaporodás megjelenése után csak a kevés számú génnel rendelkező prokarióták voltak képesek megvalósítani létezési folytonosságukat.
Kétféle olyan összefüggés van, amik érvényesülésével magyarázható, hogy a gének alkalmazkodási értéke közt különbségek vannak
Az előzőekben már szóltam arról, hogy a populációhoz tartozó különböző minden allél gének között is alkalmazkodási értékbeli különbségek vannak, továbbá, hogy a szervezetek különböző allél génjeire ugyanez a jellemző. A szervezetek génjei alkalmazkodási értéke közti különbség kialakulásának azonban csak az egyik okával foglalkoztam. Mi is ez az ok? Minden gén más génektől függetlenül, véletlenszerűen rendeződik tovább. Igen-igen meglepődnénk, csodának tartanánk, ha annak ellenére, hogy a szervezetek génjei egymástól függetlenül, véletlenszerűen rendeződnek, a géneket alkalmazkodási érték alapján vizsgálva mégis azt találnánk, hogy azok alkalmazkodási értékük egymáshoz való viszonyát illetően is rendezettek. Ennek valószínűsége – figyelembe véve hogy a különböző alkalmazkodási érték változást előidéző mutációk előfordulási valószínűsége közt nincs különbség – végtelenül kicsi.
Ha csak a fentiek miatt lenne különbség a szervezetek különböző allél génjei alkalmazkodási értéke között, akkor a szervezetek génjei számának növekedésével nem fékeződött volna le az élő rendeződés. Annak hogy ez megtörtént az a magyarázata, hogy más ok miatt is nőtt a szervezetek génjei alkalmazkodási értéke közti különbség.
Mi a gének alkalmazkodási értéke közti különbség kialakulásának másik determinánsa? Ahhoz, hogy az ivaros szaporodás aligha túlbecsülhető előnyég megértsük nagyon fontos, hogy e másik determinánst is ismerjük. Az hogy milyen alkalmazkodási érték mellett valósul meg az egyes gének létezési folytonossága (a szervezeteken belül) az a sokgénes (mind több génes) szervezetekben – amint erről korábban már szóltam – alapvetően nem az adott gén alkalmazkodási értékétől függ, hanem a szervezet génjei átlagos alkalmazkodási értékétől. Mi köze ennek ahhoz, hogy a szervezet génjei közti alkalmazkodási érték növekedhet, illetve növekszik? Az, hogy a szervezethez véletlenszerű mutáció hatására csatlakozó egyes gén alléljának alkalmazkodási értéke (a minimális funkcióképesség határáig) a jelentősen csökkenhet is, hiszen a gének összességének alkalmazkodási érték átlaga még így is elegendőnek bizonyulhat ahhoz, hogy a szóban forgó gyenge gén létezése se járjon együtt a szervezet létezési folytonossága megszakadásával. A szervezet génjei számának növekedésével egy-egy erős, illetve gyenge gén mind kisebb befolyást gyakorol a szervezet életképességére. Emiatt mind nagyobb lehetőség nyílik a gyenge gének, élősködő gének felhalmozódására, ez okból a genom génjei alkalmazkodási értéke közti különbség növekedésére.
A szervezet génjei alkalmazkodási értéke közt tehát két ok miatt alakul ki alkalmazkodási értékbeli különbség. 1. Amiatt, hogy a gének egymástól függetlenül mutálódnak rendeződnek. (Nem az ilyen módon kialakuló különbségek miatt fékeződött le a gének számának gyarapodásával az élőrendeződés.) 2. Amiatt, hogy a gének számának növekedésével nagyon jelentősen növekedhetett, s növekedett a gének egymáson való élősködése.
Két-két szervezet véletlenszerű génkombinációja nyomán lehetőség van olyan kombinációk kialakulására, amelyekben csökken a gének alkalmazkodási értéke közti különbség. Mind a kétféle okból kialakult különbség. Mi is ez a kétféle ok? Az egyik: a gének egymástól függetlenül rendeződnek, a másik: szervezetben a sok gén együtt alkalmazkodása okán a szervezet előnyös génjei kompenzáló hatása miatt olyan gének sem pusztítják el a szervezetet, amik nagyon gyenge alkalmazkodási értékkel rendelkeznek
A populáció sok-sok génje által megtalált magas alkalmazkodási értékű gének összekombinálódásának lehetősége, valósága
E kombinációk során nem csak az valósulhat meg véletlenszerűen, hogy csökken a gének egymáson való élősködésének lehetősége, valósága. Az ivaros szaporodásnak a populáció két-két szervezetének véletlenszerű génkombinációjának másféle, ugyancsak nagyon előnyös következménye is van.
A populációhoz sok szervezet sok gén, sok allél gén tartozik. Sok szervezetben, sok génben (vagyis nem egyetlen egyben – az elődök sorával is számolva nem egy vonalban – mint az ivartalanul szaporodó fajoknál) „keresődnek” a mind magasabb alkalmazkodási értékű gének, allél gének. Két-két szervezet génjeinek véletlenszerű összekombinálódása útján – sok lépésben – a populáció sok szervezete, génje által „megkeresődött”, „megtalálódott” magas alkalmazkodási értékű génekhez is hozzájuthatnak, véletlenszerűen, az utódszervezetek.
Minél több szervezet, gén tartozik ahhoz a populációhoz, amelyik egyedei ivarosan szaporodnak annál nagyobb annak a valószínűsége, hogy egy-egy szervezet a populáció sok génje által „megtalált” így – nagy valószínűséggel – magasabb alkalmazkodási értékű génekhez is hozzájut. (Ehelyütt csak utalok arra, hogy a minél nagyobb populáció, annál magasabb alkalmazkodási allélok kialakulása, s a génkombinációk útján annál gyorsabb továbbfejlődés összefüggés is csak tendenciajelleggel érvényesül. Ennek részletesebb tárgyalásába most nem megyek bele.)
Génkombinációk eredményeként kétféle fejlődésgyorsító összefüggés egszerre érvényesül
A véletlenszerű génkombinációkkal kétféle fejlődésgyorsító összefüggés egyszerre érvényesül, együtt gyorsítják az élőrendeződést. A kombinációk révén kialakult szervezetek közül – a szelekció működése mellett – mindig a magasabb alkalmazkodási értékűek maradnak életben, így, a kombinációk eredményeként egyszerre valósul meg véletlenszerűen az, hogy csökken a szervezetek génjeinek egymáson való élősködése, illetve az, hogy kvázi a populáció sok-sok szervezet génjei által „megtalálódott” magas alkalmazkodási értékű gének is egy-egy szervezetbe kerülnek.
Az ivaros szaporodás, a populációhoz tartozó szervezetek véletlenszerű génkombinációi révén egyrészt lehetőség nyílik arra, hogy a gének egymáson való élősködése nagyon jelentősen csökkenjen, másrészt arra, hogy a populáció sok szervezetéhez tartozó sok gén által megkeresődött gének ilyen okból magas alkalmazkodási értékű gének is összekombinálódjanak. A fentiek magyarázzák, hogy az ivaros szaporodás kialakulásával egyrészt a sokgénes fajok esetében is lehetővé válik az élőrendeződés, másrészt a véletlenszerű génkombinációk révén nagyon jelentősen aligha túlbecsülhető mértékben fel is gyorsul az élőrendeződés. 2008
Az ivaros szaporodással az élet második szintű rendeződése valósul meg; az első, alapszintű, mutáció útján való rendeződéshez képest
Milyen vonatkozásban is lett rendezettebb a populáción belül, az egyes szervezeteken belül a gének egymáshoz való viszonya? Az alkalmazkodási értéküket illetően.
Egyrészt azzal, hogy a populáció génjei által megkeresődött magasabb alkalmazkodási értékű gének kerültek egy szervezetekbe, másrészt azzal, hogy csökkent az egyes szervezetek génjeinek egymáson való élősködése.
A rendezettebb génkombinációk véletlenszerűen alakulnak ki – az előnytelenebb, rendezetlenebb kombinációkkal párhuzamosan. A szelekció „gondoskodik róla” (természetesen csak megfelelő keménységű szelekciós környezetben), hogy a rossz kombinációknak ne legyen folytatása. Csak ott, ahol működik a szelekció.
A génkombinációk útján való rendeződés befejezetlen rendeződés
Az ivarosan szaporodó szervezeteknek kromoszómáik vannak. Ha a crossing-over-től eltekintünk, akkor az ivaros szaporodás során tulajdonképpen nem génkombinációk, csupán géncsoport (kromoszóma) kombinációk történnek. Ez viszont azzal jár együtt, hogy a géncsoporton belül továbbra is érvényesül az élősködés, hiszen a kromoszómán belüli gyenge alkalmazkodási értékű géneknek a létezési folytonossága csak a magasabb alkalmazkodási értékű gének által nyújtott segítség mellett érvényesülhet.
A géncsoport kombinációkkal messze nem valósulhat meg az az elv sem, hogy minden gén alkalmazkodási értékével arányosan szaporodjon. Az ivaros szaporodás során kromoszómák, géncsoportok kombinálódhatnak, s a szelekció válogathat a géncsoport kombinációk között, az ivaros szaporodás így is nagyon nagy, aligha túlbecsülhető jelentőséggel bír az élővilág továbbfejlődését illetően. Egyrészt e szaporodási mód megjelenésével lehetőség nyílik arra, hogy prokariótáknál magasabb rendű fajok is kialakulhattak, kialakultak, másrészt a véletlenszerű génkombinációknak nagyon jelentős szerepük volt, van abban, hogy az élőrendeződés sebessége jelentősen felgyorsult.
Miért csak a géncsoportok, miért nem a gének kombinálódnak? Ennek viszonylag egyszerű a magyarázata. Csak a szaporodási események során valósulhatnak meg gén, géncsoport kombinációk. Adott populáción belül túlságosan kevés számúak a szaporodási események, az elvileg lehetséges kombinációkhoz képest. Emiatt nem valósulhat meg az az elv, hogy minden gén alkalmazkodási értéke arányában terjedjen el, vagyis az élőrendeződés, a gének összerendeződése jelentősen előrehalad, de nem szűnik meg. E kevés számú géncsoport kombináció is elegendő azonban ahhoz, hogy az így megvalósuló rendezettebb állapotok nem csak azt tegyék lehetővé, hogy sokgénes, mind több génes szervezetek fajok is kialakuljanak. Ezzel parallel e szaporodási mód az élet fejlődésének nagyon jelentős felgyorsulását eredményezi.
A génkombinációk útján való továbbrendeződés általános feltételei, e feltételek kialakulásának determinálódásai
A megismerő tevékenységeink – az esetek jelentős részében – úgy indulnak, hogy kérdéseket teszünk fel, amikre magyarázatokat keresünk. Bizonyos dolgokat magyarázatra nem szorulóknak, adottaknak veszünk. Elemző munkánkat különböző reflexiós szinteken végezhetjük. Kiindulhatunk abból, hogy véletlenszerű génkombinációk történnek, amik közt olyanok is előfordulnak, amelyek előnyösebbek a szülők génkombinációinál. De vizsgálódhatunk magasabb reflexiós szinten is. Mi módon teremtődnek feltételek ahhoz, hogy lehetnek génkombinációk? Mitől függ, hogy a kombinációk között a szülők kombinációinál magasabb alkalmazkodási értékű is kialakulhat? E kérdéseket is feltehetjük, megválaszolhatjuk a magasabb reflexiós szintű vizsgálódások során.
A szervezetek számára csak azáltal nyílik esély génkombinációkra, ha több azonos fajhoz, populációhoz tartozó azonos allél génekkel rendelkező szervezet létezik. Ez a feltétel adott. Ismerjük, hogy az élő rendeződés mely sajátossága révén adott. Konstatálhatjuk, hogy e feltétel – a szervezetek szaporodása miatt – spontán adott. A gén, géncsoport kombináció hatására történő rendeződésnek az is feltétele, hogy a különböző szervezetek között, a szervezetek allél génjei között alkalmazkodási értékbeli különbségek legyenek. Ez a feltétel is teljesül. Egyrészt amiatt, hogy minden gén véletlenszerűen egymástól függetlenül rendeződik, továbbá azért is, mert egy-egy szervezetben azon oknál fogva is változhat, változik az allél gének alkalmazkodási értéke közti különbség, mert a gének nem a saját alkalmazkodási értékük arányában, hanem a szervezet alkalmazkodási értéke arányában szaporodnak el, így a szervezet magas alkalmazkodási értékű génjei lehetőséget teremtenek arra is, hogy alacsony alkalmazkodási értékű gének is részei maradhatnak, lehessenek a szervezeteknek.
A mutációk útján való rendeződés, valamint a génkombinációk útján való rendeződés egymáshoz való viszonya
Az ivaros szaporodás általában a rendeződés, azon belül az élőrendeződés sajátos – az élet alapszintű rendeződése, a mutáció útján való rendeződés alapján kialakult – típusa. Az élőrendeződés mely sajátossága folytán lehetséges, illetve valósulhat meg ilyen rendeződés is? A szervezetek azon sajátossága miatt, hogy a szervezetek sokgénesek. A szervezetek sokgénessége, a gének egymástól független véletlenszerű rendeződése, valamint amiatt, hogy a gének számára – más génekkel való együttalkalmazkodása miatt – lehetőség nyílik a gének egymáson való élősködésére. Az ivaros szaporodást, mint rendeződést, mint a gének alkalmazkodási érték vonatkozásában rendezetlen egymáshoz való viszonyának rendeződését értelmezhetjük.
A génkombinációk – a gének mutációk útján való továbbrendeződéséhez képest – új rendeződési szintet valósítanak meg. A génkombinációk útján történő rendeződés, a szervezet génjeinek alkalmazkodási érték vonatkozású rendeződése. Hogyan valósul ez meg, ha egyszer az élet – végső soron – csak gén-mutációk útján való továbbrendeződése útján tökéletesedhet? Úgy, hogy a génmutációk útján a szervezetekben olyan funkciók is kialakulnak, amelyek megvalósuló lehetőséget biztosítanak két-két szervezet génjei véletlenszerű összekombinálódására. Az élőrendeződés az ivaros szaporodás megjelenéséig nem rendelkezett olyan funkcióval, aminek révén a szervezet génjei alkalmazkodási érték-vonatkozásában is összerendeződjenek. E második szintű rendeződés csak úgy alakulhatott, alakult ki, ha az alaprendeződés, a génmutációk útján való rendeződés során olyan funkciók is kialakultak, amelyek révén lehetőség nyílt két-két szervezet génjei véletlenszerű összekombinálódására. Ezzel a gének egymáshoz való viszonya alkalmazkodási érték vonatkozású rendeződése indulhatott, folytatódhatott – véletlenszerűen. A lényeg: Mutáció útján való rendeződés során alakultak ki olyan funkciók, amik a szervezet génjei összerendeződésének lehetőségét, valóságát tették lehetővé. Minden továbbrendeződést eredményező változás véletlenszerű változások közt fordul elő. Mi sem természetesebb, mint az, hogy ez az egyetemes törvény a génkombinációk útján való továbbrendeződésre is érvényes.
Az alábbiakban az ivaros szaporodással kapcsolatban felmerülő problémákra próbálok válaszokat adni
Az ivaros szaporodásnak előzőekben felvázolt determináció-modellje alapján megválaszolhatók az ivaros szaporodással kapcsolatban felmerülő, de tudtommal eddig érdemben még nem megválaszolt kérdések. Cáfoló válasz adható az ivaros szaporodás előnyét megkérdőjelezők érveire. Sajátos determináció értelmezésem alapján – megítélésem szerint – sikerül érdemi magyarázatot adni arra a kérdésre, hogy hol a helye az ivaros szaporodásnak az élővilág rendeződésében. Ezen elmélet alapján az is megválaszolható, hogy miben tévednek azok a felfogások, amik nem látják e szaporodási mód aligha túlbecsülhető előnyeit.
Az ivaros szaporodás során az utódok génkombinációinak fele előnytelen. Hol a nagy előny?
A véletlenszerű génkombinációk során ugyanúgy véletlenszerűen valósul meg rendeződés (a gének, géncsoportok egymáshoz való rendeződése), mint ahogy a mutáció útján való rendeződésre is ez a jellemző. E genetikai változások nyomán akkor valósul meg továbbrendeződés, ha a rossz mutációt, illetve a rossz génkombinációt a szelekció eltünteti. Az az elvárás, hogy minden génkombinációnál az így létrejött szervezetnek szülőkénél magasabb legyen az alkalmazkodási értéke – a „minden rendeződés véletlenszerűen valósul meg” törvény miatt –, elvileg nem teljesülhet. Így az az elvárás sem teljesülhet, hogy az ivaros szaporodási mód szelekció híján is felgyorsítja a fejlődést. Akik az ivaros szaporodástól az előzőekben vázoltakat „várták el” azok csalódtak, csalódnak. Emiatt is csodálkoznak egyesek e szaporodási mód nagy karrierjén. (Vö: S. I. Karin, 1984.) A mutációk is, a génkombinációk is véletlenszerűek. Ezek között ugyancsak véletlenszerűen fordulnak elő alkalmazkodási értékűek. Mutációk útján is, a génkombinációk útján is csak a véletlenszerű változások során kialakult előnytelen változások kiszelektálódásával együtt valósul meg az élővilágban rendeződés, továbbrendeződés. A fentiekből az is következik, hogy az ivaros szaporodással járó véletlenszerű génkombinációk miatt az utódszervezetek alkalmazkodási értéke közt nagyobb különbségek alakulnak ki, mint amilyenek a szülőszervezetekben voltak. Ebből csak akkor lesz továbbrendeződés, ha a szelekció is működik. Ha nem működik, a gyengébb génkombinációval rendelkező utódok is életben maradnak.
Szervezetek génkombinációja és az a felfogás, ami az életet a gének önzése (saját maguk elszaporítása) alapján értelmezi, ellentmond egymásnak. Miben téved ez a felfogás?
Azok a felfogások, amelyek az önzésben látják az élet lényegét, a gének azon sajátosságában tételezik az élet alapvető meghatározottságát, hogy a gének magukat szaporítják. (Vö: Dawkins 1986. 61. o) Tovább víve ezt az összefüggést, gének önzése a szervezetek önzésében folytatódik. A szervezetek azok, amelyek génjeik elterjesztését, vagyis önzését „megvalósítják”. Markánsan jelenik meg ez az összefüggés, pl. amikor a hímek riválisaikat kiszorítják. Az élet lényegét az önzéssel azonosítók értetlenül állnak az előtt, ahogy a dolog folytatódik. Ezen önző szervezetek ugyanis az ivaros szaporodásnál lemondanak génjeik feléről.
Az életnek nem csak az önzés (a gének, génkombinációk másolódásban megnyilvánuló önzése) az alapvető, a létezési folytonosságot megvalósító determináció mozzanata. A géneknek, közvetve a szervezeteknek csak egyik determináció-irányultsága, képessége az, aminek során saját magukat másolják, terjesztik el. Van egy másik ugyancsak egyetemes determináció képesség is, ami ugyancsak egyetemes sajátossága képessége az életnek, a szervezeteknek, a géneknek. Ez a továbbrendeződési képesség, a továbbrendeződést eredményező determináció. Ez a géneknél a mutáció képesség, s az ivaros szaporodásnál a génkombinációs képesség. Ha nem lenne továbbrendeződési képesség, csak másolódási képesség, nem valósulhatna meg sajátos módon, kvázi végtelen sok lépésben az élet fejlődése, nem lenne élőrendeződés.
Mi akkor az élet az élőrendeződés determinációjának egy fogalommal kifejezhető irányultsága? A gének, szervezetek létezési folytonosság-megvalósulása a determinálás irányultsága. Azaz a másolódó képesség is, a továbbrendeződési képesség is. Ezeknek megfelelően a másolódás, illetve továbbrendeződés. Egyik determináció mozzanata csupán a másolódás, a másik a továbbrendeződést produkáló determináció, a mutáció, illetve génkombináció.
Az élet folytonossága sem a gének másolódási képessége, sem mutáció képessége nélkül (ez utóbbi képesség révén valósul meg a továbbrendeződés) nem létezne. Magasabb alkalmazkodási értékű gének véletlenszerű megjelenése, majd elterjedése, a rendezettebb génkombinációk kialakulása, majd elterjedése sok-sok lépésben folytatódva valósul meg a gének, a szervezetek, az élet létezési folytonosságát. Amint a mutációk útján „keresődnek” meg a magasabb alkalmazkodási értékű gének, úgy az ivaros szaporodás véletlenszerű génkombinációja nyomán „keresődnek” meg a rendezettebb génkombinációk.
Ha az ivaros szaporodás az előnyösebb, miért van az, hogy több faj ivarosan, illetve ivartalanul is szaporodik?
Azok közül, akik az ivaros szaporodás előnyét megkérdőjelezik, azon személyek érvei tűnnek leginkább elfogadhatóaknak, akik azzal próbálják igazolni, hogy nem előnyösebb egyik szaporodási mód sem, mint a másik, hogy sok olyan faj van, amelyik ivarosan is, de ivartalanul is szaporodik. Ha az ivaros szaporodás előnyösebb lenne – érvelnek ezen felfogás képviselői –, akkor a szervezetek csak ivarosan szaporodnának. (Vö: Edward O. Wilson és Williams H Bossert 1981. 48.o. és G.C. Williams 1997, 80-81.o.)
E felfogás képviselőinek akkor lenne igazuk, ha génkombináció megtörténte már elegendő lenne ahhoz, hogy a jó kombináció el is terjedne, s a gyenge kombinációkat kiszorítaná. Ez azonban nem történik, nem történhet meg közvetlenül. Ehhez másféle determinációra, e determináció sajátos folytatódására is szükség van.
A génkombináció útján kialakult genom alapján szervezetek épülnek. E a kiépült szervezetek életképességük arányában hagynak maguk után utódokat. A dolog úgy is felfogható, hogy a különböző génkombinációk alkalmazkodási értéke csak akkor derül ki, ha a szervezet kifejlődik, több-kevesebb életképes utódot hagy maga után. Annak a génkombinációnak nagyobb az alkalmazkodási értéke, amelyik kifejlődve, több életképes utódot hagy maga után – adott környezeti feltételek mellett. Azért nagyon fontos, hogy erre az összefüggésre is fókuszáljunk, mert ezen ismeretek birtokában érthetjük meg az ivaros, illetve ivartalan szaporodás váltakozásának alkalmazkodási értékét.
A génkombinációk alkalmazkodási értékét az azokat birtokló szervezetek életsikere, életképes utódok maguk után hagyása valósítja meg, értékesíti, realizálja. (Génkombináció — adott életképességű szervezet épül fel ennek alapján — adott számú életképes utódot hagy maga után.)
Azok a magasabb alkalmazkodási értékű génkombinációk, amelyek alapján felépülő szervezetek több életképes utódot hagynak maguk után.
A csak ivarosan szaporodó szervezetek lehetséges utódszámát a szervezet szaporodás-aktív élettartama is befolyásolja. Ennek jobb megértéséhez tételezzük, hogy nagyon magas alkalmazkodási értékű génkombináció jött létre. Adott fajhoz tartozó magas alkalmazkodási értékű szervezet által hátrahagyott életképes utódok sem lehetnek sokkal többen, mint ugyanazon populáció gyengébb életképességű egyedeinek utódai; hiszen szaporodás-aktív élettartamuk megegyezik.
A „megtalálódott” magas alkalmazkodási értékű génkombináció jobban érvényesülne, ha nem csak egy, de több szervezet is rendelkezne vele. Így nagyobb szaporodási tér nyílna e – magas alkalmazkodási értékű – géneknek az elterjesztésére. Ha ez megvalósulna, a populáción belül az előnyösebb géneket hordozó szervezetek gyorsabban terjednének el – szorítanák ki ezzel párhuzamosan a gyengébb alkalmazkodási értékű gének hordozóit. E lehetőség valósul meg azon fajoknál, amelyek ivarosan is, ivartalanul is képesek szaporodni.
Ahhoz, hogy az ivaros szaporodás fejlődésgyorsító hatása közel optimálisan érvényesüljön, egyrészt arra van szükség, hogy minél több véletlenszerű génkombináció, vagyis ivaros szaporodási esemény történjen, adott populáción belül. Másrészt arra is, hogy az ivaros szaporodás során kialakult génkombinációk számára minél nagyobb legyen az elterjedési lehetőség, valóság. Ez utóbbi növekszik meg, amikor adott faj egyedei ivartalanul is szaporodnak.
Ha csak ivaros szaporodás van, kevesebb tér nyílik a génkombinációk értékesülésére. Ha az összes szaporodási eseményen belül az ivartalan szaporodás aránytalanul magas, akkor a génkombinációk alacsony száma miatt fékeződik le az adott populáció továbbrendeződése.
Egyébként az ivarosan is, ivartalanul is szaporodni képes fajoknál e két szaporodási mód általában sajátosan „verseng” is egymással. Ha kialakul egy magas alkalmazkodási értékű génkombináció, mindaddig az ivartalanul való szaporodás az előnyösebb, amíg az ivaros szaporodás során kialakuló génkombinációk alkalmazkodási értéke nem múlja felül a szóban forgó ivartalanul szaporodó szervezetek génkombinációjának az alkalmazkodási értékét. Ha az ivarosan szaporodó új kombinációk során életképesebb szervezet jön létre, akkor ez, ivartalanul is szaporodva szorítja ki azon ugyancsak ivartalanul szaporodó szülőszervezeteket, amelyek génkombinációja révén kialakult.
Ugyanazon növények, amik ivarosan is ivartalanul is szaporodnak a két szaporodási mód párhuzamosan érvényesül. Az ivartalanul szaporodó egyedek virágot is hoznak, génkombináció útján is, vagyis ivarosan is, de – például jövésekkel, gumókkal is – ivartalanul is szaporodnak. Amíg az ivaros szaporodás nyomán nem jelenik meg az ivartalanul szaporodónál magasabb alkalmazkodási értékű egyed, addig dominánsan az ivartalan szaporodás útján szaporodnak a szervezetek, ilyen módon hatékonyan szorítják ki a gyengébb alkalmazkodási értékű egyedeket, fajtársaikat. Ha véletlenszerű kombinációk eredményeként magasabb alkalmazkodási értékű szervezet alakul ki, legyőzésre kerül a korábban véletlenszerűen kialakult ivartalanul szaporodó génkombináció. És így tovább.
A génmutáció útján való rendeződés az élet alapszintű rendeződése. A mutáció útján való rendeződés és a génkombináció útján való rendeződés egymáshoz való viszonya
Az élőrendeződés, sokgénes rendeződés. Azért fékeződött le – ivartalan szaporodás mellett – a gének számának gyarapodásával, mert a sok gén alkalmazkodási érték vonatkozásában való egymáshoz való viszonyára az élősködés volt a jellemző. A továbbrendeződés azáltal vált lehetővé, hogy génmutációk révén kialakultak azon életfunkciók, amik révén lehetőség nyílt az élő rendeződés második szintjére. Ez az ivaros szaporodás kialakulásával valósult, valósul meg.
Az élet rendeződésének alapszintje a génmutációk útján való rendeződés. Ha erre magasabb rendeződési szint épül, ez csak úgy történhet meg, ha az alapszintű élőrendeződés (génmutáció) produkál olyan géneket, fehérjéket, életfunkciókat, amik e magasabb rendeződési szintek lehetőségét is megteremtik. Ez történik az ivaros szaporodás megjelenésével.
Minden rendeződés egyetemes törvénye, hogy véletlenszerű változatok közt fordul elő olyan, ami továbbrendeződést eredményez. Szemléletes, hogy az ivaros szaporodásnál is érvényes ez az összefüggés. Nem csak a mutációk, a génkombinációk is véletlenszerűek.
Elemző munkám során az élet ismeretalapú rendeződéssel is foglalkoztam, foglalkozom. Ehelyütt csak utalok arra, hogy az ismeretek útján való alkalmazkodás, mint új alkalmazkodási szint is az alapszintű élőrendeződés, azaz a génmutációk útján alakult ki. Úgy, hogy olyan gének, funkciók is kialakultak génmutációk útján, amik révén lehetőség nyílt a megismerésre, az ismeretek gyarapodására, mint a rendeződés új szintjére. A gyarapodó ismeretek (az ismeretek rendeződése) úgy értékesültek, úgy eredményeztek mind magasabb szintű alkalmazkodottságot, hogy mind sikeresebb tevékenységhez segítették hozzá a szervezeteket.
Egymillió forintot (4000 dollárt) fizetek azon személynek, aki érvekkel támasztja alá, hogy a gének számának növekedésével járó élősködés növekedés nem lehet magyarázata annak, hogy a prokariótáknál magasabb rendű szervezetek közt nem találunk olyat, amelyik csak ivartalanul szaporodik.
IRODALOM
Dawkins. R (1986), Az önző gén, Gondolat, Budapest, 61.
Karlin, S. (1984), Mathematical modells, problems and controversies of evolutionary theory. Bull. Amer. Math. Soc., 10. 317-349.
Williams, G. C. (1997) A pónihal lámpása, Kulturtrade, Budapest.
Edwárd O. Wilson és William H. Bossert (1981) Bevezetés a populációbiológába, Gondolat, Budapest.
Hogyan született ez a munka? Utószó
Rövid tanulmányom ismertetését követően, annak érdemi megértését elősegítendő a következőket tartom fontosnak leírni. Filozófia szakot végeztem 1972-ben. Filozófusnak tartom magam. Nem csatlakoztam a jelenlegi filozófiai irányzatok egyikéhez sem. Materialistának tartom magam. A világot egységesnek tételezem. Minden jelenséget (a részecskéktől az emberig, az emberi tudatig) anyagi jelenségnek tartok. Egylényegűnek tartom a világot.
A filozófiák is ugyanazon anyagi világ jelenségeit kutatják, mint a szaktudományok. Csak abban van különbség köztük, hogy a filozófusok a világ általánosabb, legáltalánosabb sajátosságait, összefüggéseit elemzik, míg a szaktudományok konkrétabb általános sajátosságait, a világ különböző szintjeinek (fizika, kémia, biológia, embertudományok) általános sajátosságait, összefüggéseit vizsgálják.
Az anyagi világra hierarchikus általános sajátosságok, összefüggések jellemzőek, ebből az következik, hogy a legáltalánosabb sajátosságok, összefüggések a szaktudományok által vizsgált jelenségekben is benne vannak. Úgy is fogalmazható, hogy a konkrétabb sajátosságok, összefüggések a legáltalánosabbak, általánosabbak sajátos megnyilvánulásai. Ebben a közelítésben a filozófia és a szaktudományok közös nevezőre hozhatók. Megalkotható egy olyan világelmélet, amiben a különböző általánosságú sajátosságok, összefüggések harmonikusan összekapcsolódnak. Ha a világ ténylegesen is egységes, ha mi emberek is, végső soron a részecskékből szerveződünk, akkor egységes világelméletté kell integrálódni a filozófiának, illetve a szaktudományoknak. A fentiekből indultam ki, amikor több mint 45 évvel ezelőtt a világ legáltalánosabb sajátosságait, összefüggéseit elemeztem.
Kerestem a világban a rendet, a hierarchikus általános rendet. Úgy ítéltem meg, hogy a determináció oldaláról történő vizsgálódás nyomán nyílik erre érdemi lehetőség, hiszen erről az oldalról vizsgálódva nem csak azt ismerhetem meg, hogy milyenek a dolgok, milyen (hierarchikus általános) rendezettség van a dolgokban, de azt is, hogy időben milyen (hierarchikus általános) rend érvényesül, milyen szabály érvényesül, amikor a múltbeli jelenségeket a jelenbeliek követik.
Az anyagi determináció elemzése során arra jöttem rá, hogy annak elfogadott értelmezésére nagy hiányosság a jellemző. Ugyanis érdemben csak a változások determinációjával, okaival foglalkozik, holott a viszonylag stabil jelenségek is ok-okozati összefüggések alapján viszonylag stabilak. Az elmúlt több mint 45 évben e szemléletben kutattam. Nem csak a legáltalánosabb, de a konkrétabb, mind konkrétabb sajátosságokat, összefüggéseket is. (Új determináció elmélet, új determináció szemlélet, új determináció paradigma.) E kutató munkám nagyon termelékenynek bizonyult, bizonyul. Az anyag rendeződésének meghatározottságát igyekeztem mind konkrétabban megismerni.
A filozófiák, s a tudományok mindig valamilyen szemlélet, paradigma keretein belül fejlődnek. Az esetek túlnyomó többségében azok a kérdések érdeklik a tudósokat, filozófusokat, amik adott korban általánosan elfogadott szemléletben merülnek fel. Bizonyos jelenségek, összefüggések nem magyarázhatók meg adott elmélet, paradigma nyomvonalában kutatva. E jelenségek, összefüggések egy heurisztikusabb, új szemléletű elmélet alapján értelmezhető. Keresni kell új elméletet. Majd el kell tudni fogadtatni azt a tudóskollektívával. Ez esetben azonban nehézséget okoz, ugyanis ez csak szemléletváltással valósulhat meg. A tudósok, filozófusok által általánosan elfogadott szemléletet kellene megtagadni, s helyébe az új szemléletet elsajátítani.
A világ legáltalánosabb sajátosságai, összefüggései kutatásánál (konkrétan a determináció elemzése során) jutottam arra a következtetésre, hogy új determináció elméletre, s ennek megfelelően új szemléletre van szükség. Ez nem csak a filozófiában jelent jelentős elmélet-, szemlélet-, paradigmaváltást, de a szaktudományokban is. A determinációelméletemre nem volt, jelenleg sincs fogadóképesség. Az új elmélet, szemlélet nagyon heurisztikusnak bizonyult. Ennek nyomvonalában végzek kutatómunkát azóta, hogy rájöttem arra, hogy az általánosan elfogadott determinációelméletet, új determinációelmélettel kell felváltani. – Tanulmányaim, monográfiaim megjelenését nem követte érdemi értékelés.
Ez azonban nem akadályozott meg abban, hogy az új determináció elmélet alapú új filozófia nyomvonalán mind konkrétabb sajátosságokat, összefüggéseket kutassak, fedezzek fel az anyagi világ részecskéktől, az emberig, az emberi tudatig eljutó rendeződés determinálódása vizsgálatánál. Elemző munkám során eljutottam az élővilág megismerés útján történő alkalmazkodásának, rendeződésének általános közelítésben való elméleti rekonstruálásáig. Mi emberek rendelkezünk a legmagasabb szintű megismerő képességgel. A megismerési képesség alapján való rendeződés nyomán fajunknál valósul meg az ismeretek fajtársaknak történő átadása, halmozódása az ismeretek birtokában való mind hatékonyabb második-természet építés. Ezek mind-mind a rendeződés determinációjának produktumai – közelítésem, új filozófiai elméletem szerint.
No, de mi lesz ezzel a hosszú ideig csiszolódó elmélettel, ha nincs rá fogadókészség? Sem a szaktudományok, sem a filozófusok részéről. Segíthetné elméletem elfogadását, ha a szaktudományok valamelyike keretében felmerülő, de mindeddig érdemben megválaszolatlan kérdésre sikerülne elméletem nyomvonalában érdemi választ adnom. Az ivaros szaporodás kérdése ilyen kérdésnek bizonyul.
Az ivaros szaporodás révén sajátos (a mutációs szintnél magasabb szintű) élőrendeződés történik. Megítélésem szerint elméletem nyomvonalán vizsgálódva nem csak azt sikerül tisztáznom, hogy e szaporodási mód az élőrendeződést jelentősen felgyorsítja, de azt is, hogy ivaros szaporodás nélkül az élet fejlődése kvázi leállt volna a prokarióták szintjén.
Azt remélem, hogy amennyiben ivaros szaporodásra vonatkozó elméletem alapján érthetővé válik, hogy miért nagyon elterjedt az élővilágban az ivaros szaporodási mód, akkor ezzel új determináció alapú filozófiai elméletemről is kiderül, hogy értékes. Az ivaros szaporodás elméletem ugyanis az új determináció elmélet nyomvonalában való elemzőmunka produktuma. Szeretném, ha teret kaphatnék filozófiai elméletem ismertetésére. Ha segítséget kapnék elméletem könyv formájában való megjelentetésére, továbbá, ha lehetőséget kapnék ahhoz, hogy elméletemet filozófiai érdeklődésű hallgatók számára előadhassam.